Új képkorszak

Hemrik László megnyitója

Tudom, nem leszünk egálba, Ti több mint 150 képpel vagytok jelen, én meg csak egyet hoztam, az is ráadásul szavakból áll. Remélem, sikerül elképzelni a szavak mögötti képet, és remélem, valamennyire ismerős lesz.

A kép közepes méretű, de mégis elég nagy felületű ahhoz, hogy egy egész világ elférjen rajta. Ha a képet távolról nézed, akkor egy sűrű dzsungel bontakozik ki előtted. A hatalmas levelű filodendronok, a kígyóként tekergő liánok, a széles törzsű eukaliptuszok alatt egy tigris vadászik éppen, fölötte majmok sikoltoznak. Ha a képhez kicsit közelebb lépsz, akkor megnyílik az áthatolhatatlannak látszó növényzet, és egyre több részlet mutatja meg magát a kép mélyén húzódó világból. Tengermorajlást hallunk, és már látjuk is a hosszan elnyúló homokos strandot, ahol jelmezekbe öltözött fiúk birkóznak egymással, s majd csak később beszélik meg, hogy az a vidám, lányokból álló társaság nem messze tőlük, figyelemre sem méltatta őket. Az egyik lány egy különös, 12 lencsés kamerával készít fényképeket… A tengerpart mögött elterülő város határozott sziluettjét a küklopszfejre emlékeztető, a délután felé ballagó napnak köszönheti. A város XIX. században épült, négy-öt emeletes házai közt egy folyó szalad keresztül. Az épületek egy tágas parkot is körülölelnek, a fák ágain ülő madarak meg-megrebbentik a szárnyaikat. Egy fiatal nő csodálattal nézi őket, míg nem messze tőle néhány szürke paripa legelészik a dús pázsitból. A park melletti utcán egy nagykabátos férfi egy kisfiút kér számon valamiért. A mögöttük húzódó falon egy hatalmas, színes koponyát ábrázoló graffiti látszik. Zsúfolt villamos halad keresztül a város széles sugárútján, és szalad egészen az estébe, sőt egészen a múltba. Az operánál bogárhátú taxik elegáns, régimódi hölgyekre és urakra várakoznak, míg ezzel egy időben a szomszédos szűk mellékutcában egy harsány, mulatozó tömeg bosszantja a környék pihenni vágyó lakóit. S végül egy több száz éves, vastag falú épülethez érkezel. Kinyitod a nehéz faajtót. Öt lépcső visz le a szuterénbe, ahol a félhomályban férfiakat ülnek körül egy asztalt, és elmélyülten pénzt számolnak. Két titokzatos vendég szakítja meg tevékenységüket, és határozottan az egyik asztalnál ülő szakállas férfire mutatnak.

Én pedig ezekre a képekre mutatok itt mellettünk, köröttünk. És ez a 150 kép az általam tesz-vesz város módjára megidézett világról sokkal árnyaltabb betekintést nyújt. Ezt a világot, illetve ezt a szellemesen ragyogó kiállítást egyszerre köszönhetjük nektek és annak a huszonhat műalkotásnak, amelyeket, legalább is egy részüket, az imént megidéztem. Huszonhat klasszikus, modern és kortárs műalkotás: Caravaggiotól Luca Sára Rózsáig. Mert idén rendhagyó módon a Komplex Rajzversenyen minden korosztályának az elsősöktől a tizenkettedikesig az alkotó munka centrumába a parafrázis került.  

De mielőtt a parafrázisról beszélnék, néhány szót mondanék általánosságban a gyerekrajzok természetéről és fontosságáról.

Sokszor látjuk úgy, mi felnőttek, hogy a gyerekrajzok valamiféle kegyelmi állapotban születnének. Nevezhetjük ezt tiszta művészi érzületnek, amelyben, amely által minden megtörténhet, ahol semmi sem korlátozza a formák szabad áramlását. Hogy miért is van ez? A legkisebbek most dugják be a fülüket, titkokat árulok el: a gyerekeknél – úgy 8-9 éves korig – a világról szerzett képzetek, és az azokból formálódó tudás, az elvont ismeretek és azok még képlékeny rendszere, amikor találkozik a képi ábrázolás természetes hiányosságaival, de a megmutatni akarás szándékával, akkor bizony csodás világok születhetnek. Mintha a gyerekrajz nem venne tudomást a mások által előírt szabályról. Ez persze nincs így, vagy nem teljesen így van, mert sokszor éppen az eredményez revelációt, hogy a gyerekember nagyon is követni kívánja a felnőttek által létrehozott képek formáit és minőségeit, de szerencsére sehogy sem sikerül neki. Ahogy növekszik az éveitek száma, úgy kerültök egyre közelebb a művészet nagy kitaposott folyamatai közelébe. Gyönyörű út ez, de fontos, mindig legyen bátorságotok megtartani valamit az előbb említtet gyermeki szabadságból. Az írja Ottlik Géza, akit tavaly is idecitáltam: „Maradjon a lelkünkben egy szöglet fiatalon és tisztán.” És a nagy művészek időnként képesek újra eljutni műveikben a gyerekrajzok áradásához. Nem véletlen, hogy sokan közülük fontosnak tartották, hogy gyerekrajzokkal foglalkozzanak, és merítsenek belőlük. Így tett a spanyol Picasso vagy a magyar Anna Margit.

De a verseny központi kategóriájához, a parafrázishoz érve elmondhatjuk, hogy mindennek az ellentéte is legalább ennyire fontos, történetesen az, hogy már egészen fiatalon érdemes bele-belemerülni a művészi alkotásokba, egy kicsit elveszni bennük. Meg lehet tanulni az egyes alkotások címét, alkotók nevét, életútját, de fontosabb, hogy beszélgessünk a képeken látható alakokkal, vagy rácsodálkozzunk a megjelenített tájakra. És erre kiválóan alkalmas a parafrázis-készítés, mert ahhoz, hogy az létrejöjjön érvényes ismeretet kell szerezni a műről, annak témájáról, formakészletéről, komponálási módjáról, az alkalmazott technikáról stb., ha ez meg van, ha meg van a nagy találkozás, akkor jössz te, hogy saját képedre formáld a választott alkotást. A parafrázisban egyszerre van benne az alapmű és te magad is a képi világod által.

Bizonyos vagyok benne, hogy a forrásul szolgáló művek alkotói nagy örömmel néznék a néhol komoly, komor, de többnyire derűs, sőt humoros munkáitokat, mindegy, hogy klasszikus, vagy élő kortárs művészről is legyen szó. Szuper, hogy ennyi kortárs művész, magyar művész kapott „bemutatkozási lehetőséget”. Sajnos a megnyitó időkerete csak néhány parafrázis, mű, műpár említésére ad lehetőséget – amit nagy örömmel teszek meg. Ernst Ludwig Kirchner színes, látványos Basel városlátképe szinte észrevétlenül, a legtermészetesebb módon alakul át Gödry Flóra munkáján Budapest látképévé a Dunával, a Lánchíddal és a Parlamenttel. A XIX. századi nagy romantikus művész, Caspar David Fridrich, ha élne, valószínűleg ma szívesen fordulna a világűr sötét, titokzatos világa felé a jéghegyek megfestése után, ahogy az Orbán Hunor munkájából is következni látszik.

Szélsőséges hangulatokat kelt Nagy Sára Julianna Georg Scholz Hirdetőoszlopos önarckép-ére készített parafrázisa: a jelen világunkra vonatkozó, erős üzeneteket hordozó graffitik kerültek a képén ábrázolt falakra, de mindezzel együtt híres graffitiművészeket is megidézett, mint Bansky-t vagy az ír Karma-t. Szabó Eszter Ágnes falvédője, a Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val az egyik legnépszerűbb magyar kortárs képzőművészeti alkotás. Tökéletesen alkalmas arra, hogy az ötletét felhasználva egymástól távoli világokból érkező embereket rendeljünk egymás mellé. Ez történik a fiatal művésznő képén is: Monet és Munkácsy találkozik egymással. A kép az eltérő karakterű tájakkal a művészek munkáját meghatározó környezetre helyezi a hangsúlyt. S végül a 3. kategória alkotásai közül említek meg egyet. A 3. kategória a döntőjében, a parafrázisokat kollázstechnikával és bizonyos színharmóniák, színegyüttállások érvényesítésével kellett elkészíteniük – szóval volt kihívás itt is bőven. Az egyik forrásmű az orosz Zsilinszkijnek a Ludwig házaspárról készített kettősportréja volt. Bognár Angéla látványos parafrázisában ugyan látjuk a nagy műgyűjtő házaspárt szerényen a háttérbe húzódva, ám az alkotásában inkább a modern absztrakt képi világ s vele a művészet kerül kiemelésre. S milyen jól tette, hiszen ma is a művészet hozott össze bennünket.